Még betegen is tenni akart a drogok ellen az Esztergomi lány. A Drogmentes Magyarországért Maraton csapata Esztergomban szált meg, amikor is a recepciónál ülő lányról kiderült, hogy többször is letette a drogmentes kapitány esküt.
Az Esztergomi lány egyszer csak megkérdezte Melindát a maraton koordinátorát.
„Tartotok még drogmegelőző előadásokat?”
Melinda kérdően nézett a lányra, hiszen hirtelen nem tudta, hogy ezt minek kapcsán kérdezheti?
Majd rövid időn belül kiderült, hogy az Esztergomi lány, aki ma már huszonéves felnőtt, annak idején középiskolájával minden évében részt vett a Drogmentes Maratonon, és nagy hatással voltak rá az előadások.
Elmesélte, hogy az egyik évben még betegen is bement az iskolába, csak hogy részt vehessen a Drogmentes Magyarországért Maraton előadásán, és a futáson.
Ezek a drogmegelőző előadások nem pusztán néhány kisarkított részletét mutatják be a drog témának, hanem érthetően, a fiatalokat bevonva mutatnak rá az átfogó képre a drogokkal kapcsolatban. Éppen azért, hogy az előadás végére a gyerekek saját elhatározásukból tudjanak NEM-et mondani a drogokra.
A lány beszámolt róla, hogy neki nagyon értékesek voltak ezek az előadások. Nem véletlen, hogy azóta sem próbálta ki a drogokat, és a mai napig őrzi a Drogmentes Kapitány okleveleket, amiket kapott.
Ahogy a Drogmentes Maraton halad az útján egyre gyakoribb, hogy olyan felnőttekkel találkozik, akik egykor még gyerekként fogadták meg a Drogmentes Kapitány esküt.