drogmentes csapat

Hatodik hét

05. 17. – 23.
Eger – Alsónémedi

 
Beértünk Egerbe, és arra kellett rádöbbennünk, hogy így az utolsó hétre annyira beindult az úthenger, hogy – enyhe túlzással – lassan meg se kell szólítanunk az utca emberét, mert olyan sokan érdeklődnek irántunk, már csak attól, hogy meglátják a felmatricázott autóinkat. Hétvégi családi korzózásra vagy épp kirándulásra induló családok szólítanak meg sorban, és fejezik ki támogatásukat és egyetértésüket a drogellenes harcunkkal.

További erőt adnak a Facebook üzenetek. A csapat tagjai egyre több barát/ismerős bejelölést kapnak, és mindenkinél gyűlnek a követők. A bíztató üzenetek, és a felajánlások mellett a legmeghatóbbak azok az internetes megkeresések, ahol olyan emberek jelentkeznek be, akik eddig magányos harcosnak érezték magukat a drogok elleni szélmalomharcnak tűnő küzdelmükben, de most úgy érzik, itt van egy hatékony társaság, akikhez szívesen csatlakoznának.

Míg két heves megyei falu között futottam, elhaladt mellettem egy klasszikusan fekete, lesötétített szélvédőjű böhömnagy autó, majd hirtelen megállt és kivágódott belőle egy… Nos, egyáltalán nem egy kopasz kigyúrt fickó szállt ki a verdából, hanem egy szerény helyi erő, aki csatlakozott a futáshoz. Elmondta, hogy régebben ő is füvezett „… de rájöttem, hogy nem tesz jót, sőt mi több: veszélyes. Aztán meg a barátaimon is láttam, hogy ők is jobban tették volna, ha még időben leteszik az anyagot…” Kiderült róla, hogy mióta felhagyott azzal az életével, jól keres bádogosként és kőművesként, gyereke, élettársa van, és azért akar velünk futni, mert szeretné, ha a mostani kölykök nem járnának úgy, mint az egykori barátai.

Nem mehetünk el a mellett a tény mellett sem, hogy az idei, megfiatalított összetételű csapat lány szekciója életkorra, társadalmi osztályra, műveltségre való tekintet nélkül komoly figyelmet váltott ki országszerte a fiúkból. Finoman szólva nem ezen a héten kapták Fanniék az első „Ad-má’-meg-a-Facebook-neved-hány-éves-vagy” – féle ajánlatkezdeményeket, de a legmurisabb ezen a héten történt. Öt napszemüveges, fukszokkal „felfegyverkezett”, lenyalt hajú, félig begombolt ingű kiskölyök csatlakozott az egyenruhában futó lánykoszorúhoz. Majd a bandafőnök előrántott az inge alól egy enyhén kókadt, de annál rózsaszínűbb virágféleséget, és egy levegővel ezt mondta Violának: „Jóamitcsinálnakénnemcuccozokolyantisztavagyokhogymegiscsókolhat”

A boltosok ezen a környéken is megtiszteltetésnek veszik, hogy tájékoztató füzeteket helyezünk el náluk. Jó látni azt, ahogy felderül az arcuk, amikor megértik, hogy mi az, amit teszünk, és hogy milyen fontos szerepe van a stratégiánkban azoknak az anyagoknak, amiket az ő boltjukon keresztül kívánunk eljuttatni az emberekhez. Szinte minden boltos cserét akar adni. Nem számít, hogy pogácsa, toll, vagy ásványvíz, az a lényeg, hogy úgy érzik kaptak valamit, amit viszonozni szeretnének. Egy CBA vezetőnek például beugrott, hogy aznap este lesz egy sportrendezvény, és segített leszervezni, hogy ott is tartsunk egy előadást. Ő volt számunkra a „Hét Boltosa”… persze, holtversenyben azzal a Nemzeti Dohánybolt tulajdonossal, aki valóságos szakértő módjára arról kérdezgetett, hogy hogyan mérjük a tájékoztatóink eredményességét, majd a beszélgetés végén – mikor minden kérdésére választ kapott – megjegyezte: feldobtuk a napját.

Krisztiánnak egyre jobban megy az előadás, és ennek hatására kezdi érezni, milyen a sztárélet. Megtalálta a saját előadói stílusát, és abból nyomja. A gyerekek végig figyelnek, egyre jobbakat kérdeztek és jobbakat válaszolnak, majd ott akarnak maradni a rendezvények végén dumálni és persze szelfiket készíteni. De még a helyszínt biztosító rendőrökön is látszik, hogy másképp néznek rá, mint a kollégáik az első napokban.

Az Alsónémedi Közösségéért Közalapítvány elnöke a sors kezének tartotta, hogy befutottunk a falujába. Az elnök úr egy gyógyszerész, de ennek ellenére látja, hogy nem a kemikáliák jelentik minden problémára a megoldást. Egészség, családi- és sportnapokat szervez a községében, és a legfontosabb feladatának tartja, hogy lekösse a fiatalokat, hogy mindig valamilyen alternatívát adjon nekik. Beírta a Vándorkönyvbe, hogy az ég küldött ide minket, és elhatározta: jövőre mindenképp beleilleszti a programjaiba a maratonisták drogfelvilágosító előadásait.

És végül – ha már a sorsnál tartunk – meg kell emlékeznünk egy igazán váratlan találkozásról. Összefutottunk és megbarátkoztunk Alsónémedi egyik legnagyobb hírességével, a ’68-as Mexikói Olimpia Bajnokával, az Egyesült Államokat megjárt Dr. Juhász Istvánnal, egykori labdarúgóval, aki a rendszerváltás után települt vissza Magyarországra, és azóta itt él ebben a kedves nagyközségben. Megfogott minket a közvetlensége, a szerénysége, és az, hogy soha nem tett le arról, hogy segítse a fiatalokat. Nem egy díszteremben, nem egy puccos rendezvényen, hanem egy tornateremben találkoztunk, mikor ő is, és mi is végeztük a dolgunkat. Mert a hétköznapi hősök itt élnek közöttünk, csak ki kell nyitnunk a szemünket, hogy észrevegyük őket.

Németh GergőHatodik hét