Drogok tönkre tesznek

Mit tesznek a drogok az emberi élettel – két híres példa

A drogok rengeteg ember életét tették tönkre és teszik épp most is miközben ezt a cikket olvasod. Családok dőlnek romba, a szellemi képességek hanyatlanak, és ha ránézünk egy emberre, megdöbbentő, hogy mennyire el tudja torzítani az emberi testet a kábítószerek és az alkohol rendszeres fogyasztása. Erre találtunk két elrettentő és igen elhíresült példát.

2004. szeptember 17-én történt, hogy a sokak által kedvelt és a legjobb gyerekszínésznek tartott Macaulay Culkin-t, akit a Reszkessetek betörők című filmből ismerhetünk, letartóztatták 17.3 gramm marihuána és két vényköteles gyógyszer – név szerint a Xanax (16.5 milligramm) és a Rivotril (32 milligramm) birtoklásáért. Bebörtönözték, majd 4000 dolláros (kb. 950 ezer forint) óvadék letétele után kiengedték. Ezután Culkin rászokott a keményebb drogokra, mint például a heroinra. Macaulay egy barátja adott interjút 2012-ben a National Enquirer-nek melyben a következőket nyilatkozta: „Macaulay Culkin függő és ezáltal megöli magát. Már egy és fél éve függő, főleg heroint és OxiContint fogyaszt. Mac drogosokkal és csavargókkal veszi körül magát.”

Macaulay Culkin drog problémák

Szerencsére most már kezd újra a régi lenni, de szeretnék a cikkemhez kapcsolni egy megdöbbentő képet, hogy mit tettek a drogok az egyik kedvenc gyerekkori szereplőnkkel.

 Amy Winehouse-val is a drogok és az alkohol végzett

Amy Winehouse neve is ismert minden fiatal előtt, híres volt, tehetséges és a drogok és az alkohol tette tönkre az életét és vezetett a halálához. Amy Winehouse 2011-ben hunyt el.

Amy 2007-ben kezdett inni. Férje, Blake szoktatta rá a keményebb drogokra. Főleg heroint fogyasztott. Többször készült róla olyan kép ami közvetlen drog használata után készült és tisztán látszottak vérző sebei. Arca beesett, lefogyott, mindössze 50 kilogramm volt 2007-ben. Fellépésein előfordult, hogy részegen jelent meg és volt, hogy a rendőrség kábítószert talált nála, amit lefoglaltak, az énekesnőt előállították, de börtönbe nem került.

A saját maga által írt számok szövegét gyakran elfelejtette, a 2011-es turnéja első állomásán 20 000 ember előtt részegen állt színpadra. A közönség persze kifütyülte. Végül 2011. július 23-án holtan találták az otthonában. A törvényszéki orvosszakértői vizsgálat eredményei szerint a halál oka alkoholmérgezés volt.

Amy Winehouse drogproblémák

Amy Winehouse egy tragikus példa arra, hogy milyen hatással vannak egy emberi lényre a drogok és az alkohol. Most csak két személyről írtam, akiknek az életét tönkretették a drogok és az alkohol, de kint a világban több millió segítségért kiáltó társunk lelhető, akik valamilyen oknál fogva önpusztító szereket használnak, és csak ránk számíthatnak, hogy a teljes testi és szellemi pusztuláshoz vezető útról valahogy lekanyarodjanak a boldog, drogok nélküli élet megállójába.

Forrás: Posh24 Wikipédia

Oszd meg!