05. 04. – 05. 08.
Kiskunhalas – Sárrétudvari
Kiskunhalas is szeretettel fogadott minket. Mind az utca embere, mind pedig a boltosok, amit mi sem mutat jobban, hogy 40 boltból 38-ban örömmel vették, hogy kirakjuk a felvilágosító füzeteinket.
Az idei csapat egyik veteránjának számító Viola a nagyrédei suliban újfent rádöbbent arra, hogy milyen tartós az a változás, amit az embereknél okozunk. Míg tavaly az iskola nyugtatót szedő gyerekéről a helyi tanítónő azt mondta, hogy hiperaktív, addig idén egy új diákról, akinek ugyanilyen drogot írtak fel, az a véleménye, hogy nincs vele semmi baj, csak nem iszik elég vizet, és nem táplálkozik rendesen. „Mert minden kajába amit itt kapnak a gyerekek, cukrot tesznek…” Kiderült, hogy azóta a tanítónő egyszemélyes hadseregként harcol a gyerekek jobb táplálkozásáért, és ellenzi a gyerekek legális drogokkal történő gyógyszerezését. Ez az eset is visszaigazolta számunkra azt a tényt, hogy mi az ilyen hétköznapi hősökért küzdünk, és hogy komoly foganatja van annak, amit tőlünk hallanak.
A hét első napjának legnagyobb eseménye mégis az volt, hogy egy nagy médiavisszhangot kiváltó ügy kapcsán, ahol két válogatott sportolót drogozáson kaptak, az ország egyik vezető kereskedelmi televíziója, a több millió háztartásban fogható TV2 minket keresett meg, mint a sporttal egybekötött drogmegelőzés szakértőit, hogy mondjuk el a véleményünket az esettel kapcsolatban. Első megközelítésben egy telefonos interjú látszott megvalósíthatónak (mégiscsak épp a nagy magyar Alföldön voltunk, két két felvilágosító előadás között ? ), de mivel kameránk volt, a kérdést a tévé szerkesztője elmondta, így vállaltuk, hogy mi megcsináljuk a felvételt, és felküldjük Pestre az anyagot a központi stúdióba, hogy még aznap adásba kerülhessen. Megtörtént! Milliókhoz jutott el ezáltal az üzenetünk.
A hét második napja is tartogatott egy média-történetet. A Kiskunhalasi rádió munkatársai műsort készítettek velünk, majd hamar rádöbbentek, mekkora jelentősége van annak, amit teszünk. Ez után úgy érezték, hogy nem méltó az, ahogy a város fogad minket, ezért megígérték, hogy jövőre majd ők veszik kézbe itt a dolgokat, és akkora csinnadrattát, előadást, polgármesteri riportot, és mindent, amit kell, szerveznek nekünk, hogy senki se felejtse majd el a 2016-os halasi bevonulásunkat. Állunk elébe…
Természetesen ezen a napon is rengeteg előadást tartottunk, melyek közül talán az volt a legemlékezetesebb, amelyiken Tomo olyan magával ragadó hangulatot teremtett, hogy mikor elérkezett az eskütétel ideje, és minden gyerek a szívére téve a kezét felállt, hogy felesküdjön a drogmentes életre, még egy cannabis-pántos fiú is felállt és követve társai példáját hangosan megfogadta, ezentúl drogmentes életet él. Pedig róla aztán igazán azt hittük, hogy ellene lesz az egész előadásunknak. Ennyit a kishitűségről…
Ha már az esküknél tartunk: aznap egy másik iskolában annyira lenyűgözte a tanárnőt a gyerekek elszánt, önkéntes és mégis fegyelmezett eskütétele, hogy megkért minket: ha kimegyünk az udvarra, arra is eskessük fel a gyerekeket, hogy futni fognak. Lehet, hogy mikor jövőre visszajövünk az eskütétel lesz az általános fegyelmező és közösségteremtő eszköz a városban.
Ezen a héten is számtalan gesztus értékű segítséget kaptunk az utca emberétől, és a boltosoktól. Az egyik bankban a biztonsági őr ajánlotta fel boldogan a segítségét, többen ajándékoztak a futóinknak kekszet, vizet, gyümölcsöt, vagy épp azt, ami az eszükbe jutott, mikor megtudták, miért is futnak a csapattagjaink. Már nem csodálkozunk, de még mindig meghatódunk akkor, mikor a boltosok, akinél tájékoztató füzeteket helyezünk el, nem engednek fizetni, mert örülnek, hogy ha valami aprósággal is, de hozzájárulhatnak a munkánkhoz. Ám a hét ilyen típusú ajándékozása a Kiskunmajsai Általános Iskola igazgatóhelyetteséhez fűződik. Óriási tisztelettel fogadta a csapatot, odainvitált a büféhez, majd rendelt egy nagy üveg ásványvizet és egy jó adag „délig tartó lendületet” a számunkra.
A szerdán mindannyian annak a szegedi fiúnak adtuk az aznapi „hétköznapi hős” címet, aki már évek óta csatlakozik a futóinkhoz, és most is 23 kiló súlyfelesleggel, minden erejét megfeszítve futott velünk a célig, majd 400 füzetet helyezett ki a helyi kollégiumokba.
Csütörtökön Orosháza főterén pakoltuk épp a drogfelvilágosító füzeteket, amikor egy 12-13 éves fiúkból álló társaság lépett oda hozzánk. Beszédbe elegyedtünk velük, mivel láthatólag érdekelte őket, mivel foglalkozunk. Majd kisvártatva megérkezett, a felnőtt vezetőjük, egy pap. Kiderült, hogy ők egy egyházi iskola sportolói, akik épp a templomba tartanak istentiszteletre. A beszélgetés során az érdeklődésük annyira őszinte volt, hogy úgy döntöttünk megtartunk nekik egy rögtönzött drog prevenciós előadást, és a végén felesketjük őket papostul, teljes csapatostól a drogmentes életre. Megtettük. Óriási sikert arattunk. Végül nem csak a gyerekek, a pap is letette az esküt, aminek a szövegétől külön odáig volt meg vissza.
Köröstarcsán a jegyző beajánlott minket a város két legfontosabb véleményformálójához, ahhoz a két hölgyhöz, akik a helyi művelődési házban, a szülők maradéktalan bizalmát élvezve gyakorlatilag a település minden gyerekére vigyáznak, ugyanis oda járnak hozzájuk iskola után különféle foglalkozásokra. A két kultúrházas hölgynek annyira megtetszett a programunk, hogy mindegyik füzetből rendeltek egy jó adagot, és eltökélték: minden korosztálynak szerveznek programokat a füzetekben található információk közkinccsé tétele érdekében.
Békés megyében egy helyi Intézményfenntartó Központ tankerületi igazgatónőjével sikerült felvennünk a kapcsolatot, aki – mint hamar kiderült – már várt minket, hiszen neki is, mint minden helyi KLIK vezetőnek leszóltak a központból, hogy jövünk. Ám ez a kerületi igazgatónő egy olyan ember, aki szeret saját maga meggyőződni a dolgokról. Felhívta az összes iskolát, ahol eddig előadást tartottunk. Mindenhol utánunk kérdezett, majd 100%-ban, minden iskolából azt hallotta vissza, hogy:
„Ez a csapat egy nagyon jó csapat.”
„Amit csinálnak az egy fergetegesen jó program.”
„Az az előadást, amit tartanak, az a leghatékonyabb prevenciós előadás, amit valaha átéltek.”
Továbbá mind a hét iskolában elmondták, hogy egy szó sem igaz abból, amivel megpróbálták őket Budapestről riogatni. Ezek után a tanfelügyelő asszony elkezdett szervezkedni, ahol nem volt szerinte kielégítő mennyiségű gyerek, oda meghívta a csapatunkat az Egészség hétre, hogy mikor minden gyerek ott lesz, akkor is tartsuk majd meg az előadásunkat. Aztán beállt futni, és végül megígérte, hogy továbbviszi jó hírünket.
Végül pedig, a hét legaranyosabb híre: Nagy Jani, olimpikon, a csapatunk egy régi tagja, aki most Angliában él, egy londoni taxiból hívott minket: „Most hallom, nemsokára érkezik a Maraton Nyíregyházára”, Ugyan, mint régi harcostárssal bármikor szívesen beszélgetünk, de még nem tudtuk, hogy e miatt Jani miért jelentkezett be ilyen váratlanul Londonból. „Honnan tudod?” – kérdeztük, mintha nem hallottunk volna okos telefonról. „Onnan, hogy most mondta be a rádió” … „Igen, a taxis magyar, és a Nyíregyházi Rádió van neki bekötve, és most mondták, hogy nemsokára érkeztek, és már az egész város nagyon vár titeket.” …