11048732_839788569390375_2065683472677452503_n

Ötödik hét

05. 11. – 05. 015.
Berettyóújfalu – Ózd

 

Dóra számára ez a nap igen különleges volt, nem csoda, hogy már nagyon várta. Negyedik alkalommal tagja a csapatnak, de most volt először volt alkalma kifutni a Drogmentes egyenruhájában szülővárosából, Berettyóújfaluból. Pedig még annak idején gyerekként ez volt az az élmény, ami először megfogta, amit át akart élni. Idén végre megtörtént, mint ahogy egy másik gyerekkori célja is most valósult meg: átbiciklizhetett Derecskére ?
Tomó továbbra is sztár. Mikor előadást tart a tanárok mindenhol azt kérdik tőlünk, hogy „Ki ez a Fazekas Tamás?”. A Vándorkönyv beírásai közt vagy 65 százalékban olvashatjuk a „nagyon szuggesztív volt az előadó” – mondatot, sőt ezen héten a mi Tomónk belépett egy következő fázisba: az előadások végén megjelentek az autógrammot kérő lányok…

Krisztián Hajdúböszörmény főutcáján beszédbe elegyedett egy társasággal, akikről pár szó után kiderült, hogy pár évvel ez előttről már ismerik a Maratont. Ahogy beazonosítottak minket, azonnal lelkesen kérdezték: lesz-e rendezvény az ő iskolájukban.
Ma kaptunk 12 ezer forintot, ami felért egy több milliós támogatással. Ha a lakosság arányához viszonyítunk, akkor a Magyarhomoróg Fejlesztéséért Alapítvány adománya, amelyet személyesen a polgármester asszony adott át, akkora erőfeszítésébe kellett, hogy kerüljön a kb. kilencszáz lelket számláló községnek, mint Budapestnek egy 18 milliós támogatás. Ha viszont nem ezt, hanem azt a szeretetet, törődést, ahogy átadták, vagy éppen a jövő generációiért történő felelősségvállalást nézzük, akkor még többet ér ez a pénz.

A berettyóújfalui iskola egyik tornatanára, akinek akkora tekintélye van a tanári karon belül, mint egy igazgatónak, elmesélte Melindának, hogy a 13 év alatt, amióta ide járunk, évről évre rengeteget kellett sok pedagógussal harcolnia, mire megértették, hogy miért fontos a Drogmentes Maraton a gyerekeiknek. Most már egyértelműen látszik, hogy kellet ez a 13 év, ez a 13 alkalom, amikor mi ott voltunk, és megértést okoztunk a gyerekeknek. Ahhoz kellett, hogy most ne legyen drogprobléma a városban. Az a figyelem és megértés, ami a drogok veszélyeivel kapcsolatos, szerinte pont kitart egy évig, de ha már elhalványulna, vagy olyan társaságba kerülne a gyerek, hogy esetleg odáig jutna, hogy elinduljon a rossz irányba, addigra pont itt vagyunk a következő évben, és pont annyi impulzust adunk, ami egy évig megóvja a gyerekeket. … Hát, igen … nekünk pedig az ilyen beszélgetések és visszajelzések adnak erőt ahhoz, hogy végigcsináljuk a 6 hetet.

Elérkezett Viola nagy visszatérése is. Befutottunk Tokajba, ahol az egyik előadásunkat csapattagunk, Viola volt iskolájában tartottuk. A tornatanár, aki egy percet nem öregedett, amióta Viola utoljára látta, megdöbbent, mikor meglátta volt tanítványát, és a rá jellemző, „edző bá’ „ stílusban odaintette magához: „Kovács! Mi ez?” Kovács, alias Viola – csapattag erre képbe hozta a testnevelés tokaji őrét, mire az kifürkészhetetlen arccal lecsapott a Vendégkönyvre, és elviharzott vele. Majd érdekes módon addig kerülte Viola tekintetét, míg az el nem olvasta a bejegyzést: „Hatalmas öröm számomra, hogy egy volt tanítványom részt vesz ebben a nagyon fontos programban. A jóisten áldja meg a munkátokat és benneteket is! Szeretettel várjuk az egész csapatot legközelebb is.”
Tiszavasvári polgármesterével évek óta jó személyes kapcsolatot ápolunk. A polgármester úr, aki szívén viseli azt az ügyet, amit képviselünk, hogy a városa ifjúsága valódi ismeretekkel rendelkezzen a drogokkal kapcsolatban.

 

Az egyik, tiszaújvárosi előadásunkra kijött a helyi TV (amelyik egyébként nem is annyira nagyon helyi, mivel a környéken több helyen is fogható, és néha 150.000-es nézettsége van) egy rövid kis beszámolóra. Ám amikor végighallgatták azt, és látták a hatását, akkor elkezdték sajnálni, hogy nem úgy készültek, hogy az egészet felveszik, mert azt gondolják, hogy ennek a felvilágosító előadásnak le kell mennie a csatornájukon. Megígértük nekik, hogy jövőre újra eljövünk…

Miskolcon egy olyan kombinált középiskolában tartottunk előadást, ahol több évtizede egy intézményben folyik az érettségit adó szakközépiskolai és az ipari tanulói oktatás. Régebben még elég jól megfért egymással az iskola két része, de mára ez a két tagozat két társadalmi réteget is jelent, amit mi is tapasztaltunk. Az előadásra mind a szakközépesek, mind a szakmunkásképzősök hivatalosak voltak, de láthatóan, és demonstratívan nem akartak egymással keveredni. Majd elindult az előadás, és fokról fokra elkezdtek egyformán reagálni: ugyanazoknál a pontoknál nevettek, ugyanott volt érezhető a feszült csend, és a végén már egyáltalán nem zavarta őket, hogy együtt tették le az esküt.

A számtalan ózdi történet között egyértelműen Tomóé vitte a pálmát: két srác odajött hozzá előadás után, és megkérdezték, hogy a Drogmentes Kapitány Esküt meg lehetne-e rappesíteni? Meg hogy le van e védve, és hogy mi ezzel a helyzet? Mert ők rapperek. Persze, hogy meg lehet. Várjuk az anyagot. Jövőre talán arra vonulunk be a borsodi fellegvárba.

Németh GergőÖtödik hét