egeszsegnap

Több száz embert értünk el a drogmentesség eszméjével a hétvégén

Szeptember 20. kellemes napfénnyel teli reggelén a Drogmentes Mozgalom elhivatott munkatársaiként készen álltunk, hogy az ezen a napon tartott egézségnapra vegyük az irányt a XXII. kerületbe.

A rendezvénynek az impozáns Klauzál Gábor Művelődési Központ adott otthont. Az ide érkező kíváncsi tömegnek megannyi érdekes programban lehetett része. A látogatók alakformáló női tornán, különböző gyógykezeléseken, vizsgálatokon, előadásokon, aerobic edzésen vehettek részt, de a bátrabb jelentkezők vért is adhattak.

De mi sem tétlenkedtünk, felállított standunknál ingyenes drogfelvilágosító füzeteket vehettek el az emberek, illetve más standokhoz is odamentünk, hogy füzeteket adjunk nekik.

A megnyitó beszéd után – melyet Karsay Ferenc alpolgármester tartott – több fontos találkozója is volt Pintér Andreának, a Drogmentes Mozgalom munkatársának. Így több megállapodás is született, olyan fontos személyekkel, mint Balázs Henriett, a XXII. kerületi Rendőrkapitányság munkatársa, akivel egy széles körű együttműködést beszéltünk meg. Dr. Bata Ferencnével, a kerület önkormányzati képviselőjével szintén együttműködési megállapodás született.

Egy tévés és egy élő interjú is készült Pintér Andreával, a Mozgalom céljairól és eredményeiről.

Végül a Campona bevásárló központban hét bolti megállapodás jött létre, így ez a hét bolt most már folyamatosan kap utántöltést az onnan ingyen elvihető Igazság a drogokról füzetekből. A Klauzál házzal kötött megállapodás eredménye pedig, hogy ezentúl a recepción, és a büfében is elérheti a füzeteinket a nagyközönség.

De a végére hagytuk a lényeget: ötszáz kiosztott felvilágosító füzettel egy élvezetes és sikerekben gazdag napot zárt a Drogmentes Mozgalom a budafoki Klauzál Gábor Művelődési Központ egészségnapján.

Oszd meg!

borokaTöbb száz embert értünk el a drogmentesség eszméjével a hétvégén