Mint minden évben, 2015-ben is megrendezésre került a Drogmentes Világért Alapítvány Magyar csapatának éves Bankettje. Mint mindig, most is beszámoltak előző évük főbb mérföldköveiről, célkitűzéseiről, és eredményeikről.
A pörgős, lendületes rendezvényről Tihanyi Tóth Kinga a bankett műsorvezetője gondoskodott. A show-t Tihanyi Tóth Kinga köszöntője után Németh Gergő, az Alapítvány vezetőjének évösszefoglalója követte. Ezután a támogatók kerültek elismerésre. Az elismerések után Danny Blue világhírű mentalista show-ja következett. A rendezvény során még elismerésre kerültek a legnagyobb együttműködők, és a nyertes iskolák is, akik az Alapítvány által szervezett 13. Drogmentes Magyarországért Maraton során a legnagyobb számban csatlakoztak.
Az rendezvényt végül Antal Timi a 2012-es X-faktor legjobb női énekese zárta fenomenális produkciójával. Az este pedig a már szokásos támogatói vacsorával folytatódott, ahol minden résztvevő közösen falatozott.
2014 eredményeiként önkéntesek több mint 10.000 órát dolgoztak egy drogmentes ország megvalósításán. Így több mint 16.000 fő vett részt előadásaikon. Több mint 160.000 drogfelvilágosító füzetet osztottak ki. Ezt 304 pozitív média megjelenés fémjelezte. Az Igazság a drogokról társadalmi célú hirdetéseket pedig hónapról hónapra több mint 3.000.000-an látták.
2014 végére személyesen több mint 170.000 főnek juttatták el az igazságot a drogokról.
Ezzel pedig lezárták a valaha volt legsikeresebb évüket.
OSZD MEG!