Új dizájnerdrogok hódítanak Magyarországon. A zene és az Évi nevű dizájnerdrogokat jogosan nevezik „vetkőző” drogoknak is, hiszen használóik a szó legszorosabb értelmében vetkőző őrültekké változnak.
A szer hatására azért kezdenek vetkőzni a fogyasztók, mert az egyik hallucináció, amit okoz, olyan érzetet kelt, mintha bogarak másznának a bőrön, illetve a bőr alatt – a vetkőző ezektől a bogaraktól akar szabadulni.
A 16 éven aluli magyar fiatalok 40 százaléka már kipróbált valamilyen dizájnerdrogot. A dizájnerdrogok nagyon olcsók – ezért is olyan elterjedtek – ám még a terjesztőik sem tudják, mi van bennük. Némelyikük hatása akár a heroinnál is durvább, emiatt rendkívül veszélyesek.
Az új drogok hallucinációkat, paranoid tüneteket, a testhőmérséklet életveszélyes emelkedését okozhatják, de volt olyan fiatal, aki azért halt meg, mert egy dizájnerdrogtól leállt a légzése.
Rengeteg ember először kokainnal kezdte, majd onnan szokott rá az olcsó dizájnerdrogokra.
Mostanában egyre több cikket lehet olvasni őrültekről, akik dizájnerdrog hatása alatt voltak. Például az őrjöngő a Népszínháznál vagy a Blaha Lujza téri haláleset, nem is beszélve arról a lányról, aki tizenhat évesen kezdett kokainozni, majd a dizájnerdrogokhoz nyúlt és csak akkor szokott le, amikor már terhes lett. Ki tudja ezek a drogok milyen örökletes hatásokat okoznak.
Itt a Drogmentes Maratonnál azon vagyunk, hogy minél előbb létrehozzunk egy Igazság a dizájnerdrogokról füzetet, hiszen az igazi megoldás az, ha megtudjuk az igazságot a drogokról és már eleve nem is nyúlunk hozzájuk.
Oszd meg!