Macklemore egy megdöbbentő interjút adott az mtvU-nak arról, hogy hogyan kezdett el drogokat fogyasztani és milyen hatással voltak az életére, a kapcsolataira és a zenei karrierjére. Az interjú a halfofus.com-on van fent, a magyarra fordított verziót itt nálunk tudod elolvasni. Azt hiszem ezután a beszámoló után nem kérdés, hogy milyen veszélyesek a drogok, de inkább át is adom a szót a művésznek.
„Akkor ittam először, amikor suli után egyedül voltam otthon 13-14 évesen. A szüleim likőrös szekrényéből ittam egy felest és jó volt. És azt gondoltam, ha egy jó volt, akkor milyen kettő? És kettőt inni is jó érzés volt. Szóval arra gondoltam, milyen lehet három. Aztán négy… négy is jó volt. És végül tizenkettő feles lett. Egyedül egy suli napon tizenkettő felest ittam, pedig először ittam alkoholt életemben. Nem volt ott senki, aki mondta volna, hogy „nyomjad, igyál tovább”, nem Én voltam egyedül a konyhában, mintha nem tudnék megállni.
Olyan típus lettem, aki nincs a suliban 7:45-kor, kihagy órákat, te ötöst kapsz, ő is ötöst kap én meg bluntot (füves cigi) szívok. Ebédidő után mentem suliba. Ilyen volt a középiskolás első évem. És tizenöt évesen jöttem rá, hogy a zene meg én nem fog működni, ha alkohol hatása alatt vagyok. Szívtam és szó szerint 20-30 percig bámultam egy üres lapot amikor azt mondtam, hogy abbahagyom, de ez így ment újra meg újra.
És az egyetlen dolog, ami visszahúzott onnan az volt, hogy zenész akartam lenni. És akkor józannak kell lennem. És ez így ment, kamasz koromban és a húszas éveimben, hogy csináltam zenét, aztán visszazuhantam, majd megint józan lettem… Ha alkoholt és drogokat használok, akkor az azt jelenti, hogy feladtam a bennem rejlő lehetőségeket.”
Oxy veszély
„Az oxy volt a legintenzívebb drog amit használtam, pedig alig nyomtam. 5-6 napig nyomtam, aztán három hónap eltelt és aztán megint 5-6 napig nyomtam és ez így ment egy párszor. De látva, hogy mit tett olyan rövid idő alatt… úgy értem ez szintetikus heroin.
Emlékszem, volt egy rokonom… kislány és mikor együtt elmentünk valahova, csak üvöltöztem, mintha nem maradt volna semmi boldogság a testemben, nem maradt semmi boldogság az elmémben.
Folyamatosan izzadtam, de annyira sokat, hogy szó szerint kicsavarhattad az izzadságot a ruhámból. Remegtem egyfolytában. És már csak azt vettem észre, hogy nincs semmi ami boldoggá tenne, egyszerűen eltűnt. Csak… Rájössz, hogy ez a kapszula, ez egy járvány.”
Megbántottam a szeretteim
„Az függőség önző természete olyanná válik, hogy nem érdekel senki más magadon kívül.
A szüleim és a testvérem jobban ismernek mindenkinél. Tudod, ha egy vadidegennel találkoztam, el tudtam rejteni előle, hogy épp mielőtt bementem az épületbe, elszívtam egy füves cigit, de azok akiket szeretsz… ők tudják és a szüleim tudták.
Ahogy bántam a barátnőmmel, a hazugságok, a megcsalások, és ez mind az önzőség miatt, mind amiatt, hogy úgy érzed próbálod elkerülni, hogy ne csináld. És abban az időben a nők olyanok voltak nekem, mint a drog. Elfoglaltak. Teljesen elutasítod mások érzéseit, csak a saját önző vágyaid számítanak.”
Segítség
„Apám volt az, aki odajött hozzám és azt mondta:
Tudom, hogy újra drogozol. Tudom, hogy nem vagy boldog. Mit csinálsz az életeddel? 25 éves vagy. Mi történik? Szerintem rehabra kéne menned.
És ha nem lett volna az a beszélgetés és ha nem kerestem volna segítséget, akkor ma lehet, hogy nem lennék itt. Ha nem lennék tiszta, akkor most nem ülnék ebben a székben.
Azt akartam, mikor 16 éves voltam, mikor 17, 22, 23. Tiszta akartam lenni!
Tudtam, hogy a legnagyobb lehetőség, mikor szellemileg a leggazdagabb voltam az életemben, a művészetemben és a kreativitásomban, akkor volt, amikor tiszta voltam.
Más dolgok nyomtak le, hogy újra drogozzak. Tiszta akartam lenni már azokban az időkben, csak nem tudtam, hogyan csináljam.”
Segítség a barátoknak
„Számomra a legegyszerűbb módja, hogy tanácsot adjak, csak az, hogy kérdéseket teszek fel. Az a személy már tudja a választ. Ha a megfelelő kérdéseket kérdezed, a megfelelő sorrendben, az igazság előjön.
Boldog vagy?
Hogy lehetnél boldogabb?
Beteljesült vagy?
Támogatva érzed magad?
Miért nem?
Kik a barátaid, kik az emberek akik szeretnek?
Mi a szenvedélyed?
Mit akarsz kezdeni ezzel a rövid életeddel, amid van a Földön?
Ha ezeket a kérdéseket teszed fel valakinek, olyan válaszokat adnak, amikben igazat mondanak arról, hogy min mennek keresztül. És onnan a válaszoktól függ, hogy olyan közösségbe vezeted őket, ami segítőkész lehet.
Tudom mennyire hatottak a művészek az életemre. Blackalicious-t hallgattam és az ő szavaik tettek rá a helyes útra. Közelebb vittek Istenhez. Az én eszközeim voltak, amiket nem kaptam meg az egyháztól, vagy a vallástól. A zenétől kaptam meg.
Ismerem azt az erőt és ha van adottságom arra, hogy használjam a szavakat és ha nem használom ezt az erőt, akkor nem teszem a dolgom. Ezt hívhatod felelősségnek, hívd ahogy akarod, de én tudom az igazságot.”
Macklemore 2010-ben kiadta az Otherside-ot, egy dalt a drogfüggőség veszélyéről.
Forrás: http://www.halfofus.com/video/macklemore/
Oszd meg!